Tuesday, February 06, 2007

Döbbenet

Múltból szivárgó ismeretlen
Arc, mely most megnevezhetetlen
Új eszmékben feszengve
Régi harca érthetetlen.

Hová lett, ki most idegen
Rémlik fel benne megdöbbenten
Felejtés, idő – ezek ketten
Eltörölték szép csendesen.

Felsejlik neve, ám értelmetlen
Az akkori kereszt ma fejthetetlen
Átélni újra lehetetlen
S mi maradt most?
Itt áll számkivetetten.

Elfeledett régi egó

Túl sok feledett pillanat,
S kevés alkalmas szó
Felidézném múltamat,
Betemette a hó,
Fehér, hideg villanat
Mindent, ami jó,
S ami megmaradt:
puszta való.

Monday, February 05, 2007

Gyónás

Kitépném, ha tudnám, bemocskolt szívemet,
Szívedben született könnyekkel mosnám meg,
Visszatenném helyére tisztán, s várnám a színeket,
melyekkel egészen újra festenéd meg.

Gyűlölöm magamban azt a részem,
Amit Te megbocsájtassz egészen.
Azt hiszem nem érdemlem meg,
de úgy érzem, szeretni téged
most állok csak igazán készen.

Wednesday, October 18, 2006

És újra támad

Hullámokban jön és gyötör,
Éhezik bennem a vad...
Szürkeségtől fulladva kitör,
Zsákmányra les, holott nem szabad.

Ingerre vágyik bennem a szörny,
Kutatja egyre áldozatát...
Elfogy az elme, s marad az ösztön,
Őrület kerget napokon át.

Öröknek tűnik körforgása,
S bár uralmát néha megtöröm...
Ördögi körök spirálba zárva
Teremtik meg börtönöm.

Monday, August 28, 2006

End

Egy esztendeje nem keletkezett vers fejemben,
s egy esztendeje nem remegtet meg neved sem.

Elfelejtettelek eszemmel, lelkemmel, testemmel,
de meglehet, egy helyen bennrekedt lelked...
De e helyet sem eszemmel sem szememmel nem lelem.

Ez erre lett rendeltetve, mert nem neked lettem teremtve.
S eltelt perceket, melyekben veled lehettem...eltemettem.

Tuesday, January 10, 2006

Pont Te

Ledobtak engem is a Földre
Néztem, mint mindenki (csak) körbe
S kerestem lázasan valamit
Mit is keresek én itt?

Végignéztem sok dolgot
Végül találtam egy pontot
Ami pont ugyanúgy mozgott
Mint én, és nézett felém

Érzem, hogy mindennel felér
Ez a félelem szülte szenvedély
Örökkön tartó mérgezés
Végre értelmet nyert a létezés

REFR.: Egybe forr most minden
Most már végre értem
Öröklétbe tartó utazók
Vagyunk mi ketten

Már nem kell mást keresnem
Közös a tűz ami bennünk ég
Nincs több kétség bennem
Hogy egyedül már nem élnék

Jó hogy a Földre estem
És a pontot észrevettem
Mert benned megtaláltam
A választ amire vártam

Monday, April 25, 2005

Meggyógyultam

Fura ez a semlegesség irántad mára,
Megszűnt utánad lelkem vágyódása,
Hiányt sem hagyott maga után végül,
Emléke sem éles, s lassacskán elévül.

Felidézni furcsa lelkem lázadását,
Szívem ismétlődő szét- s meghasadását,
Megsemmisültek, s miként a hamu tenné,
Szél szárnyán váltak elérhetetlenné.

Mit űrnek hitt a lelkem egyre,
Nem érzem már hogy a te hiányod lenne.
Ez bizonyítja, hogy őrületben éltem,
Csalfa árnyékoknak s érzelmeknek hittem.

Más szemmel nézve a világot és téged,
Szinte ismeretlenek a tova tűnt érzések.
Egy szó kellett csak, s meggyógyultam végleg

De miért kellett erre ennyit várnom? tényleg….

Monday, March 21, 2005

Hová?

Összekapcsolódik, egyik út vagy másik.
Hiába választok, a kettő el nem válik.
Mindkettő sötét titok egyelőre,
Kivilágosodásuk bízva a jövőre.

Igazán egyedül, mégis körülvéve
Belülre csak halványan látszó halmazzal
Melynek rendre örülnöm kéne
Mégsem azonosul belsőm azzal
Akit kívülről látnak, s nem merészel
Kiugrani belőle s nem látja át egészen
Mit művel ez lassan az egész aggyal.

Álmodom, s már nem tudom, mi a való
Mit érzek, gondolok, s mi lenne a jó.
Csak sodródom, egyedül, válasz nélkül hagyva
Kettősségem megijeszt, vagy csupán furcsa.
Bezár a depresszió legalsó zugába,
Melytől egész testem hideglelés rázza,
S az utolsó porcikámig mindenem alázza.

Szárnyalni vágyódom, úgy mint régen
Száguldva repülni a titkos fényben
Megtalálva benned lassacskán egészen,

Mit régóta tudok, hogy hiányzó részem.

Bizonytalanság

Hosszú hallgatás alatt
megszökik a pillanat,
mely megragadná a lényeget,
Szívedbe égetné lényemet
S benned megfürödve
Megszületnék újra
S csodás cseppekben
A világ rám borulna.
De a megújulás várat magára
Erőltetni nem lehet, hiába…
Válaszra várok
Az Életfa tövében
Melyik árnyékot
fogadja be Énem.
Két út egymással
Szorosan átszőve,
Az életvágy kényszerít:
Válasszak belőle.
A sok gondolattól
Terhes már a lelkem
S elszakadok attól
Tán észre sem veszem…
Mely közelebb vinne
A jó folytatáshoz
S erővel hintene
A változtatáshoz.